2012. július 30., hétfő

Párbajaim Sopronban


Eredetileg azt a címet adtam volna ennek a posztnak, hogy Embertanulmány a 21. század első feléből, de annyira azért nem írok jól, hogy kiérdemeljek ilyen hangzatos címeket. Viszont épp tegnap olvastam a nagyszerű Karinthy – Párbajaim Pesten című novelláját. Kurvajó, mint minden ami Karinthy, ez nem is meglepő, de az se, hogy most nem erről fogok írni.

Nem akartam albérletes bejegyzést készíteni, de sajnos az internet mindig rákényszerít dolgokra. Röhejes hogy mennyi idegbeteg, retardált barom létezik a föld hátán, és mind Magyarországra született. Az egész úgy kezdődött, hogy fészbukon – hol máshol ugyebár – beregisztráltam egy kedves és informatív nevű csoportba: Sopron albérlet.

Kirakom a saját kis hirdetésem, albérletet keresek négy másodéves egyetemistának bla bla bla. Látom hogy folyamatosan villognak az értesítők, egy pillanatra le is sápadtam, hogy még a végén lesz valami. Hát persze hogy nem, az egyik hirdetés alatt szidják egymást az emberek, beleolvasgattam, hagytam őket nem volt hozzáfűzni valóm. De amikor már negyedik napja is csak jönnek az értesítések és látom hogy az én hirdetésem egyre hátrébb kerül mert ölik egymást, akkor gondoltam mint kedves kisgyermek, az ország szelíd leendő diplomása, kicsit jobb belátásra bírom őket. Aha. Mert hogy az itthon így szokott lenni. Sokadszorra vetem bele magam ebbe a hibába sajnos. Az egész valahol ott lett érdekes amikor a “hülye vidékiek”, “hülye egyetemisták” és a “hülye külföldön akarnakdolgozniók mert aztathiszik hogy akkor aztán bemocskolják Sopron, hűség város, szökőkút atomkatasztrófa” formák kezdtek elfajulni. Itt szálltam be a beszélgetésbe: “Szerintem senkinek semmi köze ahhoz, hogy mire használja az albérletét, ha egyszer fizet érte, senkit nem hat meg ha passzív félévre megyek mert nincs hol laknom, könyörgöm információ cseréről zengjetek.” – És kaptam máris a jobb egyenest – “Mit tudsz te a városról?szerintem semmit!majd ha ideköltözöl meglátod mi itt a helyzet,és akkor talán rájössz mièrt vannak ezen indulatok!” – persze arról fogalma sincs, hogy a magyar írásjelek hova és milyen esetben ragadnak, pár szóköz is hiányzik de a kedvencem a francia “è” karakter, ezt előszeretettel használta az illető, erről nem tettem említést viszont igyekeztem védeni magam – “Tudod mit tudok róla? Semmit. Tudod miért? Mert még csak egy éve járok oda, és volt jobb dolgom is mint turisztikai látványosságokkal foglalkozni. Az a gond, hogy az ilyen negatív bombákkal csak szépen elássátok az egész várost, ami egyébként szerintem itthon az egyik legszebb. Mármint város. Ágyő”

Lehet, hogy párbajtársam nem nagyon érti az efféle franciából átvett szólásokat annak ellenére, hogy a karaktereiket használja. Rögtön bal horognak, elkezdte törölni előző hozzászólásait. Ezt igazán sajnálom, mert eggyel kevesebb screenshootot mutogathatok majd az unokáimnak. Bevallom itt kezdtem már kicsit élvezni a dolgot. Meglepett, hogy ennyire együgyű lényekkel milyen jókat lehet beszélgetni. Megemlítettem, hogy felesleges és késő volt törölnie a hozzászólásait, amit ő egyből fenyegetésnek vett! Nem vagyok nagyon jártas a pszichoanalitikában, de tuti, hogy ennek valami régebbi traumája van ami ezen a beszélgetésen ütött ki. A válasz nem is lehetett volna egyszerűbb: “nem a hozzászólásaim szégyenlem,azokat vállalom.csak a veletek folytatott beszélgetésem nem.” Erre már csak annyit írtam, hogy “akkor töröljél még párat kedves!” Továbbá szóvá tettem, hogy nagyon jó vele beszélgetni, és való igaz hétfő este nekem büdös egyetemistának sincs jobb dolgom, csak már kezd unalmas lenni a téma. Na ezek után megfogadta tanácsom és miként Búvár Kund a bizonyos hajóba, kurva nagy lyukakat fúrt a kommentárviadal kontinuitásába.

Érdekes volt az is, hogy többször próbálta zárni gondolatait “akkor további jó beszélgetést kívánok” hangzatos mondat foszlányokkal, de persze nem lett vége, mert a másik mindig jobban tudja, és ha valaki jobban tudja akkor az ő. Ha ő jobban tudja akkor meg aztán én rosszabbul tudom.