Pokol

Pedig pont kezdtem volna elhinni, hogy nem is olyan szar nekem. Tulajdonképpen örüljek már, hogy egyáltalán méltóztatik itt vonat megállni és nem úgy kell elé, alá, rá ugrani. Elmondom mi van. Megyek Sopronba. Gondoltam, jó korán lefekszem aludni. Tízkor gép ki, táskába szépen sorjában minden elpakol, fogmosás miegymás aztán alvás, reggel busz, aztán vonat. Igaz csak személyvonat, és legalább öt óra az út de legalább nem kell gyorsvonati pótjegy. Háromig nem bírok elaludni a dögmelegben ugyanakkor, ötkor kelek, megyek

az öt ötvenötös busszal. Jól elterveztem, hogy majd alszok a vonaton, időm lesz rá bőven. Így lett kitalálva, így lett tervezve. Imádok tervezni. Ülök a buszon, csak nem tudom melyiken, mert, hogy ilyen nincs az fix. Később jön korábban érkezik. Nembaj, majd veszek le pénzt. Azzal elmegy egy csomó idő. (max öt perc) Hat óra tizenkilenc perc. Elindulok a vasútra újabb öt perc. Kikérem a jól megszokott jegyem Sopronig. Jön a válasz, hogy "hova?!" biztosítom a fiatal hölgyet, hogy jól hallotta első alkalommal is, ide a jegyemmel. "Dehát már elment" mondom a hat negyvenhetes személyvonat? "az nincs" Az agyam vágtam volna a plexihez legszívesebben, de azért megkérdezem udvariasan, hogy akkor ugyan mikor méltóztatik idefáradni a következő szerelvény? "fél kilenc" hát akkor arra kérek egy jegyet. "de az gyors" (na persze) "arra pótjegyet kell adnom" nem tudok mit csinálni, fizetek. Várok. Mert haza menni nem tudok, most ment el a buszom. Leülök egy padra aztán meg írom milyen szar a dunántúli közlekedés. Amit már majdnem bekajáltam milyen jó. Mert az a kurva "net" még mindig ekkora gond. "Neten nézted?" nem, bebuszoztam megnézni a húsz éves nyomtatott papírt az állomáson, mégis hol néztem volna. Na mindegy. Nyolc óra harminchat perc. "A Szombathelyre közlekedő gyorsvonat balesetvédelmi okokból beláthatatlan ideig nem indul" lehet rosszabb? Devecsernél kisiklott egy kilencven vagonos tehervonat. Még láttam elindulni. "vonat pótló busz" ja nem. Vonat. Hatvan perc késéssel indulunk. Ööö még harminc perc. Végül úgy, hogy reggel öt órakor indultam, délután egy órára meg is érkeztem.

Bónusz track: odajön egy biciklis, elkezdi mondani, hogy csak ez a biciklije van, meg kaja kell, tegnap óta nem evett, meg, hogy én is kerülhetek ilyen helyzetbe (igaza is van) blabla, adok neki kétszázat, mert ennyit kért. És nekiáll anyázni, hogy ugyan adjak már még. Vagy vegyem meg a biciklijét húsz! Felhívtam a figyelmét, hogy ugyan becsülje már meg, hogy hozzá vágtam az apróm. Erre jó utat kíván és rutinosan bemegya kocsmába. Azt bánom, hogy a pénzért cserébe nem fotóztam le. Akkor lehettem volna olyan menő mint a nagyvárosi streetfotósok.