2013. szeptember 22., vasárnap

Újra a fedélzeten teljes és gőzzel előre


Nem nagyon blogoltam mostanában, több okból kifolyólag. Első kifogásom a kezemre vonatkozóan indul. 
Még augusztusban begyulladt a bal könyököm amivel orvoshoz rohangáltam. Azt mondta semmi gond, gyulladáscsökkentő krémet neki és tádá! jobb lesz, addig is menjek el vérvételre és kérjek időpontot kézsebészetre. Na itt kezdődött csak el az egész igazán. Kaptam Szeptember huszadikára időpontot, időközben beköltöztem az új albérletünkbe és meglátogattuk a leendő elsősöket az Őrségben szervezett egy hetes alkotótáborban – ami egyébként elég jól sikerült. Idő közben, – különösen ezen a napon – fényt kapott a krémmel kezelt kezem, ami azt eredményezte, hogy napkiütéses lett és feldagadt az egész alkarom, ekkor kezdtem el bőrgyógyászhoz és a sürgősségire járkálni, nagyon nem tudtak vele mit kezdeni, várnom kell. Egy szép napon meguntam és úgy döntöttem hogy fogom magam és bemegyek a kézsebészetre, – vagy kidobnak vagy nem alapon – ahol kiderült, hogy nem tudnak semmit kezdeni amíg az allergiás reakció fent áll. Huszadikán újra meglátogattam őket, most meg azt mondták, hogy tök szépen meggyógyult, nem kapok rá semmiféle injekciót – ami egy kedves gesztus, de igazán elmondhatták volna két héttel korábban, hogy ne kelljen újabb százötven kilométert utaznom.

Sajnálom, ezt nem tudom rövidebben leírni ennél igazából kacifántosabb volt.

Második kifogásom egyszerűen az internet nélküliség az albérletben – aminek egyébként én részben örülök – egyszerűen nincs az utcánkban olyan szolgáltató és olyan csomag, aminek a sebességét ne röhögnénk ki kapásból. Értsd: hatan vagyunk és mindenkinek van laptopja.

Harmadiknak az maradt, hogy egy hetet dolgoztunk Kocsis Csabinál, jó kis tamponnyomásról van szó. Ami pozitív, hogy ki lettünk fizetve és mindennek tetejében eleget tehettem az agyam technikai kíváncsiságának is. Kívülről vágom most már én ezt azt hiszem. Ami negatív, az az hogy egy hét alatt nyolcezer szemüveg szárat nyomtunk meg.